Újabb tulajdonságom derült ki: követelődző vagyok. Merthogy a Facebook-on, és a Hírlevélben úgy hirdették a koncertet, hogy a budapesti rajondók „követelték”, így jönnek. Kérdem én, ki és miért csodálkozik ezen? Amikor nézve az utolsó cikkem dátumát, 2010. 11. 19-et látok, és az volt a 14. Könyörgöm, 10 hónapig hagytatok minket facéron, meg a Muzsikust! De a lényeg a lényeg.

Mint azt István bevezetőjében mesélte, egyedülálló az este. Mert már a 15. a Muzsikusban, mert Tivadar épp nem lehet jelen, és nem utolsó sorban, mert megismerhetjük Lillát. (És nem csak a közösségi oldalon lájkoljuk egymás szösszeneteit. Tudom, az én hibám, mert nem vagyok hajlandó elhagyni a várost.)

Tivi nélkül érdekes hangzásúak a számok. Nem olyan „érdekes női arc” stílusban érdekes, de furi. Hiányoznak a megszokott futamok, na. István azonban dolgozik is rendesen, ne maradjon nagy a hiányérzet.

Nem tudom, mennyire volt tudatos a mai Dallap összeállítása ebből a szempontból, de szépen fűzhető. Csajozunk, hogy aztán a Film után Félúton az Első szerelem felé útközben Tücsök Blues-t hallgassunk. Maria Magdalena, kérlek, Beszéljük meg, mert nem Mese, hogy nekem Zene vagy! A dalokban előcsendül Lilla finom hangja. Bár egy finom lánynak csak finom lehet a hangja is. (Félreértések elkerülése végett szeretném jelezni, nem udvarolok. Olyat nem szoktam. Se pasiknak, se csajszinak. Csak kimondom a tényeket. Ez van.) A Beszéljük meg alatt persze nem csak előcsendül, hanem teljességében meg is mutatkozik. A barátnőm meg is jegyezte, milyen jó ez a dal, hogy ilyen felelgetős, páros, egymást kiegészítős.

Aztán jön a Dallap zöld része. És itt kezd külön szerepe lenni nálam az „ültető-papírnak”, mert elkezdek jegyzetelni. Igaz én még nem voltam borbírálaton, és a saját boros jegyzeteim is eléggé szubjektívek még, de olvastam újságot, amiben írják, hogy is kell ezt. Hát a zöld dalokról én is valami hasonlóan jegyzeteltem. Ezek alkotják majd a 4. lemez anyagát. Vagyis ha megszavazzuk, mondja István, és mi minden elfogultság nélkül meg is szavazzuk.

Szóval dalok és jegyzetek. Azért elmesélem, miket is írtam.

10. – Megnyugszom – erőteljes basszus alap; ami nem öl meg, az megerősít

Az első etap utáni szünetben épp azt kérdeztem Istvántól, ez volt-e az a dal, aminek a szövegét még a nyáron mutatta. Persze szupertitkosan kellett kezelnem, és ez annyira sikerült, hogy megállapodunk egy „azt hisszük, igen”-ben. Már akkor megfogott a dal szövege. Abból a szempontból hajaz a Tenger-re, hogy olyan hagymásan sokértelmű, és mély-értelmű. E mellett tényleg sok basszust és dobot használtak. És ezt nem bántásból szándékoztam jelezni, hanem, hogy olyan tenger-vihar hangulata van a dalnak, és a megnyugvás, hogy kiköthetsz valaki mellett.

11. – Hhé! – Szilvike barátnőm megjegyzése „sokat mondó cím”

És itt sajnos most meg is álltak az emlékeim. Bármennyire is erőltetem a szürkeállományomat, nem jut eszembe semmi. Azon kívül, hogy ezt is megszavaztuk a lemezre, és hogy szerelmes dal, és nagyon jó. Ez a tétel mielőbbi visszakóstolást kíván. Ígérem, még elmesélem az érzéseimet ezzel kapcsolatosan.

(Írás közben felvetődött szolgálati közlemény, vagyis kérdés. Doki, help me, please. Ha este fél 9 körül leáll az emésztésünk, éjjel fél 12-kor miért vagyok veszett éhes? És ha orrfújás közben kidugul az ember orra, a művelet befejezésére miért dugul vissza? – Bocs, hogy ilyen hülyeségekkel foglalom a karaktereket, de ezeket egyszer meg kell tudnom még ebben az életemben. És épp aktuális. De bárki megoldhatná ezeket a rejtélyeket. Köszönöm.)

12. – Tudtam – lágy rock minden rosszban meg kell találni a jót + tanulsz belőle, ezért köszönet jár a másiknak

Lágy rock. De nem balladás. Csak olyan kicsit elmúlós, konklúzió levonós, köszönetmondós, igazságmegtalálós.

13. – Szemeid - ←”kemény megjegyzés”

Szerelmes dal a javából.

14. – Hagyjuk a dumát! – a „Beszéljük meg” keményebb, veszekedős verziója

Ami a Beszéljük meg-ben egymásrahangolódós, kapcsolatösszehozós, az itt a „na, ne szórakozz velem!” rész.

15. – Gondolatolvasó – lassú kezdés után csak belehúznak, Balu vokálja OK

Még a koncert elején közölték, hogy Balu mikrofonba nem beszélhet. De még jó, hogy az éneklést nem tiltották meg neki. Kár lett volna kihagyni. Ami meg a ritmust illeti, andalgós a nóta, aztán refrén körül berockulnak.

16. – Céltalan – megint zsír új szám, István bandavezéri erőszakosságának köszönhetően került fel a Dallapra; kicsit Mese ritmusú, István öröm-szólózása

Mit mondhatnék még? Ha a szám előtt nem tartanának gyors megbeszélést a dallamot illetően, a fene gondolná, hogy csak néhány napos lehet. Már a múltkor sem látszott, hogy nem lenne egyben a banda az új dalnál. Most sem. Tessék csak nyugodtan jönni ilyen újszülöttekkel, megállnak ők a maguk lábán.

17. – I feel good – „I feel good, I’m flying high”, mire belejöttünk véget ért; István, máskor kicsit hosszabban érezd jó magad!

De tényleg! Ez picit rövidre sikeredett. Szerettem volna belőle még. És remélem, jól idéztem a szövegét. Aranyos a James Brown-os R. Kelly-s gondolat egy sorban.

A szünetben megfogalmazom Szilvikének, miért is jó az EP koncert. De ezt majd csak e cikk végén mesélem el. A félidő végei szünet után EP-PC, vagyis Empty Pubs Processing Company, magyarul a szokásos piros rész a Dallapon. Vagyis azok a dalok, amiket eredetileg a fiúknak írtak, de mivel ők jó fejek, átengedték másoknak használatra. Ebből a blokkból csak néhányat emelnék ki.

A TTDBB érdekes ritmusban kezdődik. Valahogy sem Zakatol a vonat, sem Pocsolyába léptem nem akar lenni. És aztán István elkezdi énekelni. És akkor extázisba esem, és ha jól emlékszem, ezt hangosan ki is fejeztem. Az történ ugyanis, hogy amióta TTDBB van a Dallapon, fűzöm Istvánt erre a számra. De valamivel mindig elhessenti. Már rég el is felejtettem hisztizni utána, és megkapom. El sem hiszem. Ja, hogy mi váltotta ki? Csak a Megöl a vágy! A jegyzeteibe csak azt írtam fel: VÉGRE! YESSSS!!! Annyira jól áll nektek ez a szám (is), hogy kár volt idáig húzni. Tényleg, hogy jutott eszedbe István?

A Zakatol a vonat kapcsán megint csak azt jegyeztem meg, hogy Balut nem hagyják beszélni, de legalább énekel.

A Körben az utolsó refrén angolul. Nagyon szép.

Most jut eszembe, hogy a Fever alatt most nem volt szép a közönség ritmusa. Alig bírtam egyedül tartani az ütemet. Kedves Közönség, legközelebb tessék intenzívebben bekapcsolódni. Olyan szépen tudjuk ezt a dalt!

Most… István és Lilla egy szál gitáros kettőse. Balu és Csabi le is vonul a színről, nekik pihi ez a dal. Nem kell ide Quimby és Janicsák Veca (tőlük hallottam a rádióban), ha van nekünk István, Lilla meg a gitár. Lilla hangjától libabőrös lettem. Annyira tisztán csengett, és tényleg csengett. Ehhez csak annyit írtam: nagyon finom!

A blokk után közkívánatra újra a Maria Magdalena.

Istvánnak sikerül elkövetni azt a hibát a dal közben, hogy azon a gitáron nyújtja a hangot, amelyik ezt nem szereti. Így szokásos húrcsere. Balu és Csabi meg is illetődik. Tényleg nem tudom, most honnan akasztották le kisfiús szégyenlősségüket. Úgy kell tőlük szó szerint kikönyörögni egy kis imprót. Aztán szerencsére ők is belejönnek a játékba, szégyenlősség tovahajítva, és megspékelik még kettővel. Ékes bizonyítékként Doki fel is dobta másnap a Facebook-ra. (remélem, ide is beteszitek )

Lezárásként az imádott régi dalok: Veled, Mátra Blues, Tenger, Esőcseppek és könnyek, I’m on my way home, Keresd a nőt!, Szexbomba, Jó, Klublúz, Idő

Személyes megjegyzések a fentiekhez:

A Mátra Blues-ban azt szeretem, hogy olyan átéléssel”?”, meggyőződéssel”?” (nem is tudom, mi a jó szó) énekli István ezt a dalt. Ami személyesen neki tényleg egyfajta új hazára találás lehet, nekem viszont mátrai lányként tényleg a hazai vidék íze, illata, emléke. Köszönet érte.

A Szexbombá-nál mindig az jut eszembe, ahogy István megosztotta először a szövegét. Egyszemélyes rajongói kérésemre tette föl a honlapra anno. Azóta is a kommentjével kinyomtatva van az irodám falán.

Jó …. hmmm. István most félig visszahozta a dal első előadásnak feeling-jét. Azt hiszem, most úgy kommentelik a honlapon a szövegénél, hogy jobb így, hogy lerövidült a vokál rész. Bocsi, még nem mondtam, de nekem az a hosszú verzió az igazi. Magamban mindig így éneklem. És most ebből kaptam vissza valamit. Egyszer nem próbálnátok meg újra hosszan?

Az Idő jó lehetőség a zenekar bemutatására. Van aki tán még nem ismeri őket?

Részemről szívből gratulálok Csabi egyetemi végzettségéhez, és István tanszék-vezetői státuszához. Ügyesek vagytok!!!!

És a kis naivak azt hiszik, csak szépen elköszönnek, és már vége, mehetnek is haza. Aha. Ja. Máshol lehet, de nem itt, csókolom! Itt kérem nem két félidős koncerteket szokás adni ám. Hanem minimum három harmadosat. Tessék csak visszanézni a korábbi cikkeimet.

Vagyis Balu szavai szerint „feszes visszataps után” újra jön a Megnyugszom, és a Hagyjuk a dumát! Csak, hogy el ne felejtsük őket a következő lemezig.

Megjegyzem, út közben Szilvike jókat mulatott, és bólogatott a jegyzeteimen (igaz, mivel úgy titkosírtam, hogy néha még magamnak is fordítottam, neki meg nehézségei akadtak az olvasással).

Ja, és mi volt a koncerttel kapcsolatos megjegyzésem a barátnőmnek? Csak annyi, hogy annak a megfázásos tünet-együttesnek, amivel a koncertre érkeztem, az ott töltött idő alatt nyoma veszett. Nem tüsszögtem, és kaptam levegőt. Segített a welcome drink – tiszta citromlé egymás után ledöntött párosa is, de a hosszú hatása csak a koncertnek volt. Köszi érte.

Hagytam Istvánnak kifőszerkeszteni valót. Már ha megteszi. Grétsy Lászlónak meg néhány nyelvújított szót.

Én meg csendben elbattyogok újra fogat mosni, ha már egy kicsit késő-ebédeltem némi müzlit. Ennyit a 90 perces táncórámról.