Már el is felejtettem – bevallom férfiasan én is – hogy Márti a mi „Muzsikus tudósítónk”.  Olyan régen volt.  No de nem az számít, hanem az, hogy jól megírta ezt a krónikát.  Is…  Köszönjük! /István/

Szóval, akkor kezdjük újra.

A 12+1. koncert került megrendezésre a Muzsikusban. Kvázi teljes létszámmal, mert Krisztián szokásosan bent, Zsani pedig igazoltan távol. (Erőteljesen látszik, hogy az utóbbi időben bevásárló-listákat, megbeszélési emlékeztetőket és társasházi lakógyűlési jegyzőkönyveket írok az utóbbi időben. Ezt meg azért mégiscsak lazábbra kéne venni.  Na, asszem egyedire dedikált cd a lejátszóba, attól jobban jön az emlék is. És hát persze, hogy nem egyezik a dal-lapon és a cd-n a sorrend.)

Ott tartottam, hogy lemezbemutató koncert volt a mai. És gitárbemutató is egyben, hisz újabb taggal bővült a csapat, mármint a hangszerek terén. István szerzett be egy újabb gyönyörűt. (bocs István, nem tudom lehet-e ilyet mondani, de még szerintem is helyes)

Bemelegítésnek az előző albumról az Innuendo. Lendületes és elvarázsló, mint mindig. És aztán Csajozunk, amit persze utána Beszéljünk meg! (illetve, most Zsani híján, csak István beszél) A Film után Félúton vagyok Álom és valóság között. Te Hol vagy már? Emlékszel? A Tücsök is blues-t húz! Zene vagy nekem Caribbean Lights és itt az Idő, hogy igyuk egyet…

Be is tartották.

Dal-lap 2. oldal. És itt jön be az a bizonyos felkészületlenség. Mert itt már a közönség is kezd renitenskedni, és kér minden jót. A fiúk meg persze, hogy benne vannak, és borul a leírás. Az író meg készüljön fel rendesen! Ugrunk is az elején. Ha már az első etapban többször került elő, hogy mi minden igazságtalan az életben, akkor jöjjön zenében is az Igazságtalan. Persze a szokásos 3 verzióban.  És egy kis meglepi Istvántól mindenkinek: meglepi a rajongóknak és Krisztiánnak is, mert nem készült rá: Love Generation. A „nem készült/készültek rá” utólag kiderül, pár helyen még felbukkan az est folyamán. De ugye ezért is szeretjük őket, mert nem látszik a „készületlenség”, meg, hogy már ezer éve nem próbálták.  (Szerzői megjegyzés: köszi a LG-t István, mert már jó régen hallottam ezt a verziót; és köszi Krisztián is, mert ettől az előadástól nem tudom ezt a számot megunni, bár-hányszor is adják a rádiók az eredetit – tombolás végig.)

Aztán a Fever annyira lázba kerget, hogy innentől már csak foszlányok vannak. Az talán biztos (fő a határozottság), hogy még ebben a harmadban van a Mátra Blues (a Mátra szónál erőteljesen figyelek, hogy ne én legyek a középpont), a Maria Magdalena és a Klublúz. Ja és valamikor az örök sláger: Add ide a didit. (ja…, aha…, na persze…)

A harmadik etap előtt Krisztián igazoltan el. 

Balu megunja a tétlenséget, és „táncba hívja” a többieket. Tivi és Csabi be is áll, és egy régi rock-ot játszanak. (Na, itt kéne segítség fiúk. Melyik is volt az? Mert ismerem és tudom, de most…) ((Jimmy Hendrix - Hey Joe - Bár a szöveget elrontottam /Balu/)) Erre István is hangszert ragad. Ő nehogy kimaradjon bármi jóból! És csak úgy Zakatol a vonat TTDBB után szabadon. És a másik kedvenc a Pocsolyába léptem (ez után a napsütéses késő tavaszi napok után másba úgysem lehet). Persze együtt-énekléssel. Erről jut eszembe, hogy énekeltük még a Dédapámat is. Aztán nem Mese, hogy a Szexbomba Jó.

Már jóval éjfél után vagyunk, és a végére egy halk (mondom halk, mert meghallják a szomszédok) Klublúz a végére. Főleg a szám végére, ugye fiúk!

Ezek után tanulság a mai napra (mert az mindig kell):

• -vinni kell koncertre papírt és tollat. Legalább is abból a célból, hogy a „kilengések” követhetőek legyenek.
• -ha már van ihlet, le kell ülni, és írni; de legalább is nem szabad olvasás szinten elvonatni a figyelmet holmi helyes, fiatal vérfarkasokkal, és még helyesebb vámpírokkal…, de ez egy másik történet.

És végül is nem is volt olyan értelmetlen az az első mondat. Tömör és benne van az utóbbi pár oldal. Igaz, a legutóbbi lakógyűlési jegyzőkönyv írása után az egyik hitelesítő tulajdonostárs megjegyezte, hogy miért csak a határozatok vannak benne, és miért nincs az a sok köztes beszélés, mert aki nem volt ott, az nem fogja tudni. (Megjegyzem, a szó szerinti és a határozati is hivatalos.) Akkor nem tudtam neki válaszolni (megtette más helyettem, és meg is védett), pedig mondtam volna, hogy elég ez. Hisz aki ott volt, annak elég ennyi is az élmények felidézéséhez, aki meg nem, annak az oldalnyi írások sem mesélik el az érzést, ami akkor előjött, a szemvillanásokat, amit a fiúk egymás és a közönség felé „dobtak”, és a többi kézzel-foghatatlan dolgot, amit csak az ért, aki ott volt, és átélte. És a kimaradtaknak elég a határozat, hogy koncert vót, oszt nagyon jó. Pont.

És már csak arra kéne emlékeznem, hogyan is kell feltenni a cikket…