|
Fontosnak tartjuk, hogy azok a barátaink, akik a zenekar meghatározó tagjai voltak és így a zenekar fejlődésénél aktívan "bábáskodtak" ne merüljenek feledésbe, hanem a honlap-építés lehetőségeit kihasználva csak besorolási kategóriájukat minősítsük át... Tehát a srácok itt alább jó haverjaink, betéve ismerik a bandát és repertoárját, s annyira szervesen részei voltak ennek a vidám csapatnak, hogy bármikor beszállhatnak egyet jókedvűen dzsemmelni, nosztalgiázni. Szóval, ne lepődjetek meg nagyon, ha ők is előfordulnak velünk időnként. Sőt! Örüljetek!
|
|
Írta: Dr. Réthy István
|
|
2008. július 01. kedd, 12:30 |
|
(ének, zörgők-csörgők, kazoo) Ének-zene általános iskolába jártam (kis kórus, nagy kórus) és mellette hat évig hegedülni tanultam. A hegedülést fiatalabb koromban nem tartottam a legdivatosabb hobbinak, helyette elkezdtem teniszezni. Ahogy telt múlt az idő, egyre jobban hiányzott a ZENE, ami a legtöbb ember néha szürke hétköznapját felvidítja. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan barátaim vannak, akikkel a zene hullámhosszán is közös nyelvet tudunk beszélni. Az együtt zenélés élményét talán a friss levegőhöz lehetne legjobban hasonlítani: pozitív energiával tölti fel a tüdőnket, a szívünket és végül a lelkünket. Önéletrajz Zsolti ott volt, amikor az Empty Pubs született. Kiváló énekhangja meghatározta a dalok vokalitását, precíz ritmusérzéke pedig eleinte kizárólagosan szolgáltatta a két gitár alá a tempót, majd szépen színesítette a ritmus-szekció lüktetését. 2002-től 2010-ig muzsikált velünk.
|
|
Módosítás: ( 2010. március 16. kedd, 17:10 )
|
|
|
Írta: Béres-Deák Balázs
|
|
2008. június 03. kedd, 21:48 |
|
(konga, bongó, ének) Kisgyermek korom óta érdekelt a ritmus világa. 7 évesen tönkretettem a család bőrülőgarnitúráját édesanyám fakanalaival. Nagyon jól szólt! 10 éves koromtól zongorázni tanultam, mert nem indult dobkurzus a helyi zeneiskolában. 4 éve ismerkedtem meg a kongák és egyéb percussion hanszerek világával. A lenyűgöző akusztikus hangzás teljesen magával ragadott! Végül a kongát autodidakta módon kezdtem el tanulni, mondhatom sikeresen. Ma már ez a tevékenység tölti ki életem nagyrészét. Senki sem foszthat meg a ritmusoktól, mert énem részévé váltak és csak ez dob fel! Krisztián közel négy évig volt a zenekar aktív tagja 2005 és 2008 között. Zenénk alaphangulatát is meg tudja határozni az az élő percussion hangzás, amit ő konga/bongo szettjén üt. Azóta is elő-előfordul velünk koncertjeinken, s úgy illeszkedik a zenekarba, mintha folyamatosan fenntartaná tagságát. Lelkében biztos igen. Olyannyira, hogy a harmadik lemezünkön is letette névjegyét.
|
|
Módosítás: ( 2010. március 16. kedd, 17:00 )
|
|
|
|
|
|